Ön is halogat valamit, amiről pontosan tudja, hogy fontos?
- Egy nehéz döntést.
- Egy kellemetlen beszélgetést.
- Egy régóta esedékes változtatást.
- Egy stratégiai projektet.
- Vagy egyszerűen azt a feladatot, amelyet már napok óta kerülget, miközben pontosan tudja, hogy előbb-utóbb úgyis meg kell csinálnia.
A halogatást könnyű lustaságnak, motivációhiánynak vagy gyenge önfegyelemnek nevezni. Csakhogy a halogatás ennél sokkal összetettebb jelenség. Gyakran nem az időbeosztásunkkal van probléma. A háttérben sokkal inkább önismereti, érzelmi és identitásbeli kérdések húzódhatnak meg.
A halogatás ugyanis sok esetben nem a cselekvés elutasítása. Hanem annak az érzésnek vagy belső változásnak az elkerülése, amelyet a cselekvés megkövetel. És vezetőként ennek különösen nagy jelentősége van. Hiszen amit ön halogat, az sokszor nem marad kizárólag az ön problémája. Egy elodázott döntés bizonytalanságot teremthet a csapatban. Egy meg nem oldott konfliktus tovább gyűrűzhet. Egy régóta szükséges változtatás pedig egy egész szervezet fejlődését visszafoghatja.
Érdemes más szemmel tekinteni a halogatásra
Nem feltétlenül hibaként. Hanem jelzésként.
Miért halogat?
A legtöbb ember, amikor észreveszi magán a halogatást, azonnal ítélkezni kezd.
- „Lusta vagyok.”
- „Nincs elég akaraterőm.”
- „Miért nem tudom egyszerűen megcsinálni?”
- „Mások képesek rá, én miért nem?”
Ezek a gondolatok azonban ritkán visznek közelebb a megoldáshoz. Érdemes inkább egy másik kérdést feltenni: Mi történik bennem, amikor erre a feladatra gondolok?
- Lehet, hogy fél a kudarctól.
- Lehet, hogy fél a sikertől.
- Lehet, hogy tart mások ítéletétől.
- Lehet, hogy túlterheltnek érzi magát.
- Lehet, hogy nem világos, pontosan mit kellene tennie.
- Vagy az is lehet, hogy a feladat valamilyen módon szembemegy azzal, ahogyan önmagát látja.
A halogatás gyakran akkor jelenik meg, amikor a cselekvés belső feszültséget okoz
Ezért halogatunk, amikor egy feladat:
- kihívást jelent az önmagunkról kialakított képnek;
- előhívja a kudarctól való félelmet;
- a sikerrel együtt új felelősséget is hozna;
- mások megítélésétől való félelmet ébreszt;
- nincs összhangban az értékeinkkel vagy valódi prioritásainkkal;
- túl nagynak, bizonytalannak vagy átláthatatlannak tűnik.
A halogatás tehát sokszor nem gyengeség. Visszajelzés.
Azt jelzi, hogy valahol érdemes megállni, és jobban ránézni arra, mi történik bennünk.
A halogatás és az identitás kapcsolata
A cselekvés szorosan összefügg azzal, ahogyan önmagunkat látjuk. Mindannyian hordozunk magunkban egy képet arról, hogy kik vagyunk.
- Milyen ember vagyok.
- Mire vagyok képes.
- Mit teszek meg könnyedén – és mit nem.
Ez az önmagunkról alkotott kép az identitásunk része. És amikor egy új cselekvés olyan emberré kívánna tenni bennünket, akinek még nem látjuk magunkat, könnyen megjelenhet a belső ellenállás.
Gondoljon például egy vezetőre, aki évek óta mindent maga tart kézben. Tudja, hogy delegálnia kellene. Tudja, hogy a csapat képes lenne nagyobb felelősséget vállalni. Mégis újra és újra visszaveszi a feladatokat. Mi történik valójában?
Nem feltétlenül a delegálás technikájával van problémája. Lehet, hogy a delegálás megkérdőjelezi az identitását: „Ha nem én oldok meg mindent, akkor milyen vezető vagyok?”
Vagy gondoljunk arra, aki saját vállalkozást szeretne indítani. Lehet, hogy minden szükséges információ a rendelkezésére áll. Mégsem teszi meg az első lépést. Talán azért, mert az első lépés után már nem tekinthet ugyanúgy önmagára. Mostantól vállalkozóként kellene működnie.
- Döntéseket kellene hoznia.
- Kockázatot kellene mérlegelnie.
- Felelősséget kellene vállalnia.
A cselekvés tehát nemcsak a helyzetet változtatja meg. Néha minket is. És éppen ezt a változást próbálhatjuk meg elkerülni.
A hitrendszereink alakítják a viselkedésünket
Amit önmagunkról hiszünk, hatással van arra, hogyan viselkedünk.
Ha valaki azt gondolja:
- „Én nem vagyok kitartó.”
- „Én mindig halogatok.”
- „Én nem vagyok jó a nehéz beszélgetésekben.”
- „Én nem tudok jól dönteni bizonytalan helyzetekben.”
akkor ezek a hiedelmek idővel önmagukat is megerősíthetik.
A viselkedésünk ugyanis gyakran összhangba kerül az identitásunkkal. Ezért a változás nem mindig azzal kezdődik, hogy erősebben próbáljuk rávenni magunkat valamire. Hanem azzal, hogy megvizsgáljuk: Milyen emberként működöm most?
És: Milyen emberré szeretnék válni?
Majd jön a legfontosabb kérdés: Mi az az apró cselekvés, amely már ma összhangban van ezzel az új identitással?
Mert az identitás nemcsak abból épül fel, amit magunkról gondolunk. Hanem abból is, amit újra és újra megteszünk.
- Amikor betartja egy önmagának tett ígéretét, bizonyítékot ad magának: „Olyan ember vagyok, aki megtartja a szavát.”
- Amikor egy nehéz helyzetben is döntést hoz: „Képes vagyok bizonytalanság mellett is cselekedni.”
- Amikor delegál: „Nem attól vagyok jó vezető, hogy mindent én végzek el.”
Az identitás így fokozatosan változik. Cselekvésből tapasztalat lesz. A tapasztalatból pedig új önkép.
A halogatás nem csak fejben történik
A halogatásnak van egy másik, gyakran elfelejtett oldala is: a test.
Nem véletlen, hogy amikor kimerültek vagyunk, rosszul aludtunk, tartós stressz alatt állunk vagy egyszerűen nincs elegendő energiánk, nehezebbé válik a koncentráció és a cselekvés megkezdése.
A halogatás ezért nem pusztán mentális jelenség. Fiziológiai oldala is van. A fáradtság, a dehidratáltság, az érzelmi stressz és az alváshiány mind csökkentheti azt a mentális kapacitást, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy elvégezzünk egy feladatot.
Ilyenkor a könnyebb, azonnali jutalmat vagy megkönnyebbülést kínáló tevékenységek különösen vonzóvá válhatnak.
- Megnézzük a telefonunkat.
- Elolvasunk még néhány e-mailt.
- Elintézünk valami apróságot.
- Rendbe tesszük az asztalt.
- Bármit, csak ne azt az egy dolgot kelljen elkezdeni.
Ez nem feltétlenül azért történik, mert nincs bennünk fegyelem. Lehet, hogy egyszerűen túlterhelt rendszerből próbálunk teljesíteni. Ezért a halogatás leküzdésének része a test támogatása is.
- Az alvás.
- A mozgás.
- A megfelelő folyadékbevitel.
- A pihenés.
- A regeneráció.
- Az érzelmi terhelés kezelése.
Amikor a test megfelelő támogatást kap, javulhat a tisztánlátás, csökkenhet a belső ellenállás, és könnyebbé válhat a cselekvés. Az öngondoskodás nem kényeztetés. Felkészülés.
A tisztánlátás feloldja a késlekedést
Van valami, amit nagyon nehéz halogatni: azt, amit világosan látunk.
A halogatás viszont kiválóan érzi magát a homályos célok között.
- „Többet kellene dolgoznom a vállalkozásomon.”
- „Rendet kellene tennem a cégben.”
- „Jobban kellene vezetnem a csapatomat.”
- „El kellene kezdenem foglalkozni a stratégiával.”
Ezek nem konkrét cselekvések. Túl nagyok. Túl homályosak. És ezért az agy számára könnyű őket elhalasztani.
A tisztánlátás ezzel szemben csökkenti a mentális terhelést és a feladathoz kapcsolódó belső feszültséget.
Ezért amikor észreveszi, hogy halogat, kérdezze meg: Mi a következő legkisebb, önazonos lépés? Milyen eredményt támogat ez a lépés? Ki az az ember, akivé válok azáltal, hogy megteszem?
Nem kell az egész utat látnia. Elég, ha a következő lépést látja.
Nyomás helyett cél
A halogatás egyik legerősebb táplálója a nyomás.
- „Muszáj.”
- „Ezt már rég meg kellett volna csinálnom.”
- „Nem hibázhatok.”
- „Már sokkal előrébb kellene tartanom.”
A túlzott belső nyomás azonban gyakran éppen azt a feszültséget növeli, amelyből menekülni próbálunk. Érdemes ezért egy másik kérdést feltenni:
- Miért fontos ez nekem?
- Milyen értéket szolgál?
- Mit tesz lehetővé?
- Kinek segít?
- Milyen jövőt támogat?
- Milyen vezetővé válhatok általa?
Amikor érti, miért fontos önnek egy adott lépés, sokkal könnyebb megtenni. Az önazonos cselekvés könnyebb lehet, mint az önmagunkra kényszerített teljesítés.
A cél nem szünteti meg a nehézségeket. Segít azonban abban, hogy lássa, miért érdemes vállalni őket.
A halogatás mint útmutatás
Tipp: Ahelyett, hogy a halogatásra problémaként tekintene, tekintsen rá információként.
Amikor legközelebb azt veszi észre, hogy valamit kerül, ne azt kérdezze: „Miért nem tudom végre megcsinálni?”
Próbálja inkább ezeket:
- Milyen érzést próbálok elkerülni?
- Mi az, ami nem világos számomra?
- Hol nincs összhang azzal, amit valóban fontosnak tartok?
- Milyen identitásváltozást kíván tőlem ez a cselekvés?
- Mitől félek valójában?
- Mi lenne az a legkisebb lépés, amelyet most mégis meg tudok tenni?
Ezek a kérdések nem gyengítik az önfegyelmet. Éppen ellenkezőleg. Tudatosságot teremtenek. És ahol tudatosság van, ott már lehetőség nyílik a választásra.
5 lépés a halogatástól a cselekvésig
Most nézzük meg mindezt a gyakorlatban. Válasszon ki egyetlen dolgot, amelyet jelenleg halogat. Ne az egész életét próbálja megváltoztatni. Egyetlen területtel kezdjen.
1. Azonosítsa, mit halogat
Mi az a konkrét döntés, feladat vagy beszélgetés, amelyet kerül?
Írja le egy mondatban. Minél pontosabban fogalmaz, annál jobb.
2. Tárja fel a valódi akadályt
Mi van a halogatás mögött? Milyen érzés jelenik meg, amikor arra gondol?
- Félelem?
- Bizonytalanság?
- Szégyen?
- Túlterheltség?
- Unalom?
- Kudarc?
- Megítéléstől való félelem?
- Vagy valamilyen mélyebb meggyőződés?
Ne azt keresse, miért „lusta”. Azt keresse, mit próbál megvédeni a halogatással.
3. Gondolja végig…
- Miért fontos ez?
- Hogyan kapcsolódik az értékeihez?
- Mit támogat a jövőjében?
- Kinek teremt értéket?
És: Milyen emberré válik azáltal, hogy megteszi?
4. Határozza meg a következő legkisebb lépést
Mi az a legkisebb konkrét cselekvés, amelyet a következő 24 órában meg tud tenni?
Ne a teljes projektet akarja megoldani. Csak az első lépést.
5. Cselekedjen tudatosan
Tegye meg. Nem tökéletesen. Nem feltétlenül magabiztosan. Nem azért, mert minden félelme eltűnt. Hanem azért, mert tudatosan ezt választja.
A vezető halogatása nem marad mindig magánügy
Vezetőként van még egy fontos szempont. Az ön halogatása gyakran másokra is hatással van.
- Ha ön nem hoz meg egy döntést, a csapat bizonytalanságban maradhat.
- Ha elkerül egy szükséges beszélgetést, a feszültség nem feltétlenül tűnik el – inkább tovább növekedhet.
- Ha nem tisztázza az irányt, mások nehezebben tudják, mire összpontosítsanak. Ha pedig ön folyamatosan a sürgős feladatokat választja a fontosak helyett, a környezetében dolgozók is ezt a működést tanulhatják meg.
Éppen ezért a vezető önismerete nem csupán személyes kérdés. A vezető belső működése hatással van a szervezet külső működésére is. A vezetés ugyanis nem pusztán arról szól, hogy milyen döntéseket hoz. Arról is szól, hogy milyen állapotból hozza meg őket.
Az új mérce: nem a legmotiváltabb ember jut a legmesszebbre
A motiváció fontos. De nem állandó.
- Lesznek napok, amikor nincs kedve.
- Lesznek időszakok, amikor elfárad.
- Lesznek döntések, amelyekben bizonytalan lesz.
- Lesznek helyzetek, amelyek félelmet keltenek.
Ezért hosszú távon nem feltétlenül az a legfontosabb kérdés, hogy mennyire motivált. Hanem az, hogy mennyire ismeri önmagát.
- Képes-e felismerni, amikor a félelem irányítja?
- Észreveszi-e, amikor túlterhelt?
- Tudja-e, mikor nincs összhangban azzal, amit csinál?
- Képes-e megkülönböztetni a valódi prioritást a sürgős zajtól?
- És képes-e akkor is megtenni a következő lépést, amikor nem érzi magát teljesen készen?
A jövőben – szerintem – nem az jut előrébb, akinek a legerősebb az akarata, hanem az, aki a leginkább tisztában van önmagával, aki a leginkább tudatos.
Nem kell önmagát legyőznie
Talán a halogatás leküzdésének legfontosabb felismerése éppen ez:
- Nem kell önmagát legyőznie.
- Nem kell folyamatosan harcolnia önmagával.
- Nem kell még több nyomást helyeznie magára.
- Nem kell minden alkalommal azt mondania: „Szedjem már össze magam!”
Lehet, hogy először egyszerűen meg kell értenie, mi történik önben.
- Milyen érzést kerül?
- Milyen félelmet próbál elkerülni?
- Milyen meggyőződés tartja vissza?
- Milyen identitáshoz ragaszkodik?
- Mi nincs összhangban az értékeivel?
- Mi nem világos?
- És mi az a legkisebb lépés, amelyet most mégis megtehet?
Mert amikor a halogatás mögötti valódi ok láthatóvá válik, már nem vakon küzd ellene. Dolgozni tud vele.
A halogatást nem feltétlenül azzal győzi le, hogy erősebben kényszeríti magát. Hanem azzal, hogy jobban megérti önmagát.
Mert a halogatás nem mindig azt mondja: „Nem tudja megcsinálni.”
Lehet, hogy valójában ezt mondja: „Valami benned még nincs összhangban azzal, amit tenni készülsz.”
Érdemes meghallgatni. Megérteni. És utána megtenni a következő lépést. Nem tökéletesen. Nem félelem nélkül. Nem mindig motiváltan. Hanem tudatosan.
Köszönöm, hogy elolvasta írásomat. Ha tetszett, kövesse szakmai tevékenységemet, és ossza meg cikkeimet másokkal is, ha úgy érzi, hogy számukra is hasznos lehet.
