Telefon: +36 70 6363 538

Kiégés

Kiégés előjelei, megelőzése és kezelése

„Nincs időm semmire, mint a robot, úgy dolgozom, és sosem fogok a végére érni.”
„Oké, most ez van. Ha vége, pihenek. Miután túl vagyok rajta, minden másképp lesz.”
„Meg tudom csinálni. Most egy kicsit hajszolt időszak van, de kézben tartom. Majd ha vége lesz, majd ha elérem…, akkor átgondolom és változtatok”.

Stresszesnek és hajszoltnak lenni szinte már természetes a mai világban. És lassan már nemcsak a vezetők vagy irodai munkatársak „kiváltsága” ez, hanem eléri a munka világának minden szintjét.

Ez lenne a jövő? Ehhez kellene alkalmazkodni? Jó hírem van. Nem ez a megoldás.

Legalábbis hosszú távon biztosan nem a megfelelő eredményt érjük el az ehhez való alkalmazkodással. Erre akkor jöttem rá, amikor felfedeztem, hogy nem a külvilág tehet arról, hogy reggeltől estig ezerrel melózom, hanem saját magam.

Következésképpen én vagyok, aki tehetek bármit is ellene. Emlékszem, ez egy rendkívül felszabadító érzés volt számomra. Rajtam múlik ugyanis, hogy mennyit vállalok. Mindig mondhatok „nem”-et, vagy újratárgyalhatok egy másoknak tett vállalást.

Úgy gondolom, sokkal inkább célravezető és minden szempontból kifizetődőbb, ha vigyázunk saját magunkra, felismerjük és elfogadjuk a szükségleteinket. Megtaláljuk az egyensúlyt a kötelező feladatok és regeneráló tevékenységek között.

Hogyan vegyük észre a kiégés előjeleit?

Multicégnél dolgoztam kezdő vezetőként, és szerettem volna jól végezni a dolgom és bebizonyítani, hogy jól választottak, amikor mellettem tették le a voksukat.

Egy év intenzív munka után azt vettem észre, hogy sokkal több időbe telik elvégezni bizonyos feladatokat, mint korábban. Az volt az első jel, amit észrevettem, hogy csökkent a koncentrálóképességem.

A kiégés első jeleinek észlelését követően viszonylag rövid időn belül változtattam. Ennek ellenére hónapokba telt, amíg teljesen regenerálódtam.

A magam és mások példáján látva, mindig felhívom az ügyfeleim, és most az ön figyelmét is arra, hogy figyeljen a kiégés jeleire. Változtasson az életmódján, amilyen hamar csak lehet. A kiégés állapotából ugyanis nem lehet regenerálódni egy hétvége, de még csak egy kéthetes nyaralás alatt sem. Meglátásom szerint legalább annyi idő kell hozzá, mint amennyi idő alatt az állapot kialakult.

A kiégés tünetei

A kiégésnek van néhány általános „tünete”, amelyet ha ön is észlel saját magán vagy csapata tagjain, érdemes átgondolnia és átértékelnie a saját és/vagy a munkatársai munkához való hozzáállását.

Melyek ezek a tünetek?

• állandó készenléti, feszült állapot
• krónikus fáradtság
• alacsony koncentrációszint
• fokozott ingerlékenység
• önkritika és önostorozás kielégítetlen szükségletei miatt
• cinizmus, negativitás és ingerlékenység
• a felmerülő érzelmek ravasz kijátszása, kikerülése
• elfordulás családtól, barátoktól, akik támogatni tudnák a feltöltődésben
• folyamatos alvási problémák
• egyre gyakoribb betegségek

A kiégés romboló mind szakmailag, mind emberileg, mivel csökkenti az önbecsülést. Máskor kihívásnak tűnő feladatok megoldhatatlan problémákká válnak.

Ne feledje: a kiégés jóval erősebb és több, mint egy stresszes állapot.

Kiábrándultság, keserűség és túlhajszoltság

Amikor feladatai végzése közben folyamatos kiábrándultságot, keserűséget és túlhajszoltságot érez, akkor ideje megnyomni a pánikgombot. Ahogy a fenti felsorolásból is adódik, a kiégés tünetei általában három fő területre csoportosíthatók: a személyes teljesítmény nagymértékű csökkenése, érzelmi kimerültség és elidegenedés.

Ezek okozzák a legfőbb munkahelyi problémát. Hiszen ha nem ismeri fel, hogy az ok tulajdonképpen a kiégés, akkor könnyen az alkalmatlan és együttműködésre képtelen kategóriába sorolhatja magát vagy a munkatársait.

Mi vezet kiégéshez?

Bár nincs egy jól körülírható forgatókönyv arra, hogyan alakulhat ki és milyen körülmények vezetnek a kiégéshez, van néhány intő jel és általános jellemző, amire érdemes figyelni. Ezek például:

• folyamatosan túl nagy a teher, túl stresszes és komplex a feladat, túl feszített a tempó,
• a feladat elvégzése kockázattal és feszültséggel jár, de ezek kezelésére semmilyen háttértámogatás nem áll a rendelkezésére,
• nehéz, kellemetlen és intenzív érzelmek merülnek fel önben (pl. félelem, kiábrándultság, kétségbeesés, szomorúság, együttérzés, sajnálat, bosszú), amelyeket elfojt,
• folyamatosan és elkerülhetetlenül nő az alkalmatlanság és bűntudat érzése,
• megjelenik a kihasználtság egyre erősödő érzése.

A sort lehetne még folytatni, és biztosan ön is tud hozzátenni a listához néhány személyes tapasztalatot.

Melyek a kiégés tipikus munkahelyi rizikófaktorai?

Van néhány általánosan körülírható és megfogalmazható helyzet, körülmény, ami nagyobb rizikófaktort jelent ahhoz, hogy a kiégés termékeny táptalaja lehessen.

Nézzünk néhány tipikus helyzetet:

• Elvégezhetetlen mennyiségű feladat elvégzését várják tőlünk. Sokaknak több külső, belső ügyfele is van, akik összességében sokat várnak tőlünk. Nehéz priorizálni, mivel mindegyiknek „tegnapra” kell a megoldás, és nyilván nem érdekli őket, hogy nekünk rajtuk kívül másokat is ki kell szolgálnunk. Mindennek a kivitelezése vagy „elszenvedése” mind emberi, mind szakmai szempontból nagyon megterhelő lehet.

• A kiégés sokkal jellemzőbb kihívást jelentő munkatársak mellett, vagy cégen belüli versenyhelyzetben, mint egy barátságos vállalati környezetben. A rivális, a leggyengébb láncszem, a nárcisztikus, az öntudatos, énközpontú, a depresszív, a motiválhatatlan, a mindentudó… hogy csak néhányat említsek a kihívást jelentő munkatárstípusok közül.

• Az egyre nagyobb nyomás mellett egyre kevesebb idő jut a regenerálódásra. A kiégés erőforrásaink kimerülése. Ha nem töltjük fel rendszeresen magunkat, az a kiégéshez vezető biztos utak egyike. „Veszélyeztetett” ügyfeleimnek készítettem egy sor relaxációs zenét és gyakorlatot, amelyek segíthetnek a feltöltődésben és a kiégés elkerülésében.

Mit tehetünk saját magunkért?

Néhány hasznos javaslat saját maga számára, hogy ne essen bele a kiégés rejtett csapdáiba.

3. Iktassa ki az önt lehúzó dolgokat. Figyeljen arra, hogy mivel merítette le magát, és amennyire tudja, iktassa ki az életéből. A frusztráló dolgokat, beleértve a munkahelyi stresszfaktorokat, csökkentse, amennyire lehetséges. Ismerje fel, hol van hajlama a maximalizmusra, és helyette gondolja át, mit tud delegálni mások számára.

2. Fogadja el, hogy a kiégés az ön esetében is ott leselkedhet. Tegye meg a saját érdekében is a legfőbb lépéseket az elkerüléséhez. Illetve, ha már felütötte a fejét, akkor a feloldásához.

3. Rendszeresen töltekezzen, és ez legyen prioritás. Ahhoz, hogy jól érezze magát és jól teljesítsen, önnek is jó formában kell lennie. A jó alvás, a mozgás, a természet, az örömteli kapcsolatok, a különböző terápiák, meditációk, a hobbik, vagy akár csak simán egy kis csendben eltöltött idő mind kiváló forrásai lehetnek ereje visszaszerzésének. Kötelezze el magát amellett, hogy van élet a munkahelyen túl is, és szánjon időt is rá.

Ne feledje: a legnagyobb felelősséggel, figyelemmel és törődéssel önmaga felé tartozik!

Mit tehetünk vezetőként, hogy csökkentsük munkatársaink kiégésének veszélyét?

• Ha elismeri, hogy a kiégés valós veszély, időben felismerheti és eredményesen kezelheti saját maga és munkatársai esetében is. Fontos, hogy tudatosítsa a nehezebb és stresszesebb feladatokat és időszakokat önmagával és a munkatársaival is. Ezzel egyben csökkenti az alkalmatlanság rettentően romboló érzését bennük, amikor nem feltétlenül önhibájuk miatt csapnak össze a hullámok a fejük felett.

• Figyeljen arra, hogy munkatársait és önmagát is időközönként felszabadítsa a túlzott munkahelyi nyomás alól, ha teheti. Például, szervezze át a feladatokat és határidőket, változtasson a munkakörnyezeten, és iktasson be feltöltődési lehetőségeket.

• Nagyon hatásos tud lenni akár cégek, akár cégen belüli kisebb munkacsoportok esetében, ha rendszeresen időt és alkalmat szánnak arra, hogy a mindennapi rutinból kilépve közös programokon vegyenek részt. Kilazíthatnak a megszokott munkahelyi környezetből, és az egymás iránti nyitottság új nézőpontokat hozhat aztán a munkában is.

• Rendszeres időközönként kommunikálja munkatársainak, ha elégedett a munkájukkal, ha sikert értek el egy-egy területen közösen. Egyébként is fontos, hogy érezzék minden különösebb indok nélkül, hogy értéke van annak, amit csinálnak, és számít rájuk ön is, a cég is.

Ajánlom önnek a Személyes energiamenedzsment programom!

Köszönöm, hogy elolvasta írásomat. Ha tetszett, kövesse szakmai tevékenységemet, és ossza meg cikkeimet másokkal is, ha úgy érzi, hogy számukra is hasznos lehet.

Írásaim saját szellemi termékeim, ezért kérem, ha felhasználja, azt a szerzői jog tiszteletben tartásával tegye. Az eredeti tartalommal, a szerző és a forrás megjelölésével idézze, ahogy én is teszem.

„Olyan vezetői kultúra kialakításához szeretnék hozzájárulni, ahol a vezetők tudatosak abban, amit teremtenek és támogatják munkatársaikat abban, hogy célt, értelmet és megelégedettséget találjanak a munkájukban. ”