Új munkakörbe szeretne gyorsan beilleszkedni?

Indítson lendületesen és profi módon vezetői coach segítségével

Szeretne felkészülni a közelgő feladatkörváltásra. Azt várják öntől, hogy a lehető leggyorsabban vegye át egy új csapat irányítását és a folyó ügyeket. Számos vezetői kihívás vár önre, kezdve azzal, hogy gyorsan át kell tekintenie a helyzetet, választ kell adnia az aktuális és „öröklött” problémákra, és meg kell ismernie a kulcsembereket. Miközben a meglévő munkáit is át kell adnia az utódjának. És persze kimerülni sem szeretne mindjárt az első néhány hét után.

Az indítás minden helyzetben kulcsfontosságú, ha a kezdet jó, akkor a befejezés is az lesz. Érdemes jól indítani egy új vezetői munkakörben, sok minden ugyanis az elején dől el. Kedvelni fogják-e az új munkatársai? Valóban együttműködők lesznek, vagy csak úgy tesznek? Megfontolt döntéseket tud-e hozni, amikor még kevéssé látja át a helyzetet? Egy rossz döntés végzetes lehet, akárcsak az olyan munkatársak, akik a háta mögött a rossz hírét keltik.

A beilleszkedést támogató vezetői coaching a lehető legjobb megoldás arra, hogy tervezetten és gyorsan beilleszkedjen. Az évek során egy speciális programot fejlesztettem ki vezetők beilleszkedésének a támogatására. Egy témák köré építkező, strukturált egyéni programot, mely segíthet önnek is áttekinteni az új feladatkör minden vetületét, és megoldást találni a legégetőbb kérdésekre.

A beilleszkedést segítő vezetői coaching hozadéka lehet, hogy

  • gyorsan átlátja az új feladatkör vezetési szempontból fontos területeit;
  • lényeglátó módon választja ki a prioritásokat, és magabiztosan oldja meg az aktuális vezetési kérdéseket;
  • amennyiben igényt tart rá, foglalkozhatunk személyes energiája menedzselésével is, melynek eredményeképpen kezelni tudja az új helyzettel együtt járó pozitív és negatív stresszt;
  • megalapozhatja vagy megerősítheti a személyes márkáját a szervezeten belül;
  • áttekintjük a vezetői eszköztárát, melynek eredményeképpen vezetői önismeretre tehet szert, és eldöntheti, melyik vezetői kompetenciájának a fejlesztésére kíván a jövőben figyelmet fordítani.

Illeszkedjen be gyorsan az új feladatkörébe. A vezetői coachinggal ezt tervezetten és személyre szabott támogatással teheti.

Miért engem válasszon vezetői coachának?

  • Magam is dolgoztam vezetőként, és ismerem a beilleszkedéssel járó helyzeteket.
  • Jól bevált, strukturált programmal rendelkezem vezetők beilleszkedésének
  • támogatására.
  • A programot az ön igényeihez, személyiségéhez és tanulási szokásaihoz igazítjuk, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni belőle.
  • Barátságos, biztonságos és támogató együttműködésre számíthat, ha engem választ.
  • 10+ éve dolgozom vezetői coachként, szakmailag felkészült vagyok, és jó referenciákkal rendelkezem.

Az alábbi kérdések szinte mindent tisztáznak a vezetői coachinggal kapcsolatban

Hol tanultam a vezetői coachingot?

Vezetői készségfejlesztő módszerekkel először a CEU Business School MBA programján találkoztam, majd ismereteimet az USA-ban viselkedésalapú módszerekkel egészítettem ki (Personnel Decisions International, Headquarters Minneapolis, Brüsszel). Tanáraim több ismert coachingkönyv szerzői, David B. Peterson és Bobbie Little voltak, akik az USA-ban elsőként vezették be a strukturált és személyre szabott egyéni vezetői készségfejlesztő szolgáltatást.

Mit érdemes tudni a coachingtalálkozókról?

Egy-egy találkozás általában 3 órát vesz igénybe, 2-3 hetente, 4–8 alkalommal. A program eredményességének mérése az érintettek visszajelzése alapján történik. Utánkövetésre általában két alkalommal van mód, a programot követő első és harmadik hónapban.

Mennyire gyakorlatias a vezetői coaching?

Szakmai megközelítésem nagyon praktikus: elmélettel csak a legszükségesebb mértékben foglalkozunk. A lényeg, hogy a vezető a gyakorlatban meg tudja oldani a kritikus feladatokat, és elérje a személyes és szervezeti célokat.

Mire vonatkozik a titoktartás?

A coachingfolyamatot megelőzően szerződést kötünk, mely tartalmazza a titoktartási kötelezettséget is. Vezetői coachként titoktartási kötelezettséggel kezelek minden, az egyéni vezetői coachingban részt vevő vezetőre és a cégre vonatkozó információt.

Milyen etikai megfontolások vezetnek?

Vállalom, hogy magas szintű szellemi szolgáltatást nyújtok, valamint betartom mind a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége Etikai Kódexében foglalt szabályokat, mind pedig a Magyarországi Coachszervezetek Szövetségének Etikai Kódexében foglaltakat

Járok-e szupervízióba?

Teljesen elkötelezett vagyok a magam fejlesztésében. Minden vezető, akivel dolgozom, számomra is lehetőség, hogy fejlődjek. Ezeket a lehetőségeket tudatosan kihasználom, az egyes találkozókat követően önreflexiót tartok, időnként szupervízióban veszek részt.

 

Egy olyan üzleti kultúra kialakításához szeretnék hozzájárulni, ahol a vezetők tudatosak abban, amit teremtenek, és támogatják a munkatársaikat, hogy célt, értelmet és megelégedettséget találjanak a munkájukban.

Igényeljen személyre szabott vezetői coachingot, beszéljen leendő felettesével vagy a HR-vezetővel és válasszon engem partnerének.