Eseményből infrastruktúra: miért és hogyan válik a vezetőfejlesztés a mindennapi munka részévé?
Sok szervezetben a vállalati tanulás még mindig abból indul ki, hogy a vezető akkor fejlődik, ha időt szakít a munkán kívüli tanulásra. A tréningeket ma már gyakran videók, online kurzusok és digitális tananyagok váltják fel, de az alaplogika nem változott: a vezető kilép a napi munkából, megtanul valami újat, majd visszatérve megpróbálja azt a saját helyzetében alkalmazni.
Gyökeresen megváltozott a munka jellege. A folyamatos technológiai robbanás, a MI megjelenése és a döntéshozatal felgyorsult tempója miatt a statikus képzési modell működésképtelenné vált. Megszűnt az a luxus, hogy egy problémát először elméletben elszigetelve „megtanuljunk”, majd hetekkel később élesben alkalmazzunk.
Tíz éve az információhoz és a módszertani tudáshoz való hozzájutás volt a kihívás. Ma az információ ingyen és korlátlanul áll rendelkezésre. Az igazi kihívássá a komplexitás feldolgozása, a figyelem irányítása és a saját gondolkodásunk felülvizsgálata vált.
A vezetőfejlesztésben ezért egy mély, rendszerszintű szemléletváltás tanúi vagyunk: a fejlesztés elszigetelt eseményből a mindennapi működés infrastruktúrájává vált. A tanulás beköltözött a munkakörnyezetbe (learning in the flow of work), a MI aktív gondolkodó- és szimulációs partnerré lépett elő, a tudás alapja a hálózatos szervezeti tanulás lett, a legértékesebb vezetői képességgé pedig a tisztánlátás és a tudatos döntéshozatal vált.
1. Tanulás élesben – learning in the flow of work
Ebben az új működési logikában a tanulás többé nem válik el a napi feladatoktól: maga a valós üzleti kihívás válik a fejlesztés terepévé.
Képzeljünk el egy nagyvállalatot, amely a MI segítségével szeretné hatékonyabbá tenni a működését. A feladat nem csupán új szoftverek bevezetése, hanem a folyamatok, a döntéshozatal és a vezetői szerepek teljes újragondolása. Ilyenkor a fejlesztés nem egy általános tréninggel indul, hanem egy konkrét üzleti céllal: hogyan tesszük hatékonyabbá a működést a MI segítségével?
Amikor az üzleti vezető megosztja ezt az igényt a HRBP-vel, utóbbi feladata nem a képzési katalógus böngészése. Ehelyett közösen feltárják, milyen új vezetői működés szükséges a sikerhez: hogyan kell bizonytalan információk alapján dönteni, átalakítani a delegálás menetét, vagy felismerni a technológia határait.
Ezen a ponton az üzleti projekt átalakul vezetőfejlesztési térré. A vezető az éles projektben kísérletezik: döntéseket hoz, hibázik, visszajelzést kap, majd korrigál. A tanulás egy folyamatos hurokká válik: valós üzleti helyzet → cselekvés → visszajelzés → reflexió → korrekció → újabb cselekvés.
A tantermi képzés nem tűnik el, de a szerepe átalakul: a tudásmegosztást és a módszertani alapozást szolgálja. A tanulás végső terepe már az operatív munka.
Hogyan skálázható mindez nagyvállalati környezetben?
Néhány vezetőt a HRBP (vagy egy coach, vagy egy mentor) még tud személyesen kísérni, de száz különböző területen dolgozó vezetőnél ez a modell összeomlik. Rendszerben kell gondolkodni.
A fejlesztési igény az üzleti területről érkezik, a HRBP pedig segít pontosítani, mire van szükség, és bevonja a megfelelő szakértőket – például a vezetőfejlesztéssel foglalkozó szakmai központot (CoE – Center of Excellence). A CoE feladata nem az, hogy minden projektre egyedi tréninget gyártson, hanem a visszatérő mintázatok azonosítása.
Lehet, hogy az egyik vezető az ügyfélszolgálatot, a másik a pénzügyet automatizálja MI-val. A projektek különböznek, de a fejlesztési szükséglet közös: változásvezetés, kísérletezés, döntéshozatal bizonytalanságban.
A CoE ezekre a közös képességekre építi fel azt az infrastruktúrát, amelyet egyszerre több vezető is használni tud.
Ez a learning in the flow of work valódi lényege: a szervezet tudatosan a mindennapi feladatokba építi be a fejlődés lehetőségét.
2. Célzott támogatás – coaching, mentoring és peer learning
Míg tíz éve a coaching és a mentoring gyakran hosszú, merev keretek között zajló folyamat volt, ma az időzítésen van a hangsúly. A modern vezetőnek ritkán van szüksége folyamatos, formális kísérésre; sokkal értékesebb a célzott támogatás a kritikus, átmeneti pillanatokban.
Ha az új MI-alapú működés bevezetésénél a csapat ellenállásába ütközik, a coach nem kész válaszokat ad. Segít rálátni a helyzet mögötti mintázatokra, felülvizsgálni a feltételezéseket és tudatosan megválasztani a következő lépést. A mentor ezzel szemben saját tapasztalati tőkéjét adja át: megmutatja, ő hogyan kezelt hasonló helyzeteket, és milyen hibákat érdemes elkerülni.
A szervezeti képességek újrahasznosítása
Egy nagyvállalati ügyfelemnél jelentős összeget fektettek az agilis működés bevezetésébe. Több agilis coach dolgozott a szervezetben: csapatokat támogattak, vezetőkkel dolgoztak, és segítették az új működési mód kialakítását. Néhány év múlva azonban az agilis coachok egy részét elküldték.
Ez önmagában nem meglepő: egy fejlesztési szerepnek lehet eleje és vége. Ami azonban elgondolkodtatott, hogy vajon a döntés során azt is mérlegelték-e, hogyan lehetett volna tovább építeni ezeknek az embereknek a felhalmozott képességeire és tapasztalataira – például a digitális átalakulás kulturális oldalán vagy egy áramvonalasabb, hálózatosabb szervezeti működés kialakításában.
Hasonló kérdés merül fel a tapasztalt középvezetőknél is. Egy laposabb szervezet kialakításakor számos vezetői szerep megszűnhet, miközben a vezetői tapasztalat továbbra is értékes marad: mentorként, változást támogató partnerként vagy más, esetleg fiatalabb vezetők tapasztaltabb társaként.
Talán érdemes lenne a szervezeti átalakításokat ebből a szempontból is vizsgálni. Miközben a költségek csökkentése sokszor kiemelt cél, könnyen előfordulhat, hogy a rövid távú megtakarításért cserébe a szervezet olyan felhalmozott tudást és képességeket enged el, amelyeket később ismét fel kell építenie vagy kívülről kell megvásárolnia. Ez gyakran annak a jele, hogy még mindig elsősorban pozíciókban és létszámban gondolkodunk, nem pedig a szervezetben rendelkezésre álló képességekben.
Peer learning: amikor a vezetők egymástól tanulnak
A peer learning lényege egyszerű: vezetők nem egy trénertől, oktatótól tanulnak, hanem egymás tapasztalataiból. Különösen akkor értékes, amikor nincs egyetlen jó válasz, és a vezetői helyzetek túl összetettek ahhoz, hogy a vezető maga adjon megoldást rájuk.
Egy 6–8 fős vezetői csoport például rendszeresen találkozik, és minden alkalommal egy-egy résztvevő aktuális, valódi vezetői kihívását, dilemmáját hozza be. A többiek kérdésekkel, saját tapasztalataikkal és más nézőpontokkal segítik a gondolkodást. Nem az a cél, hogy közösen megtalálják az „egyetlen helyes megoldást”, hanem hogy a vezető több lehetőséget lásson, és kiválassza azt, amit a saját helyzetében érdemes kipróbálnia.
A következő találkozón visszatérnek ehhez a helyzethez: mi történt, mi működött, mi nem, és mit tanult belőle a vezető. A tanulás így nem ér véget a beszélgetéssel, hanem a valós munkában folytatódik.
Kellhet ehhez egy facilitátor (ez lehet egy vezető a csoportból, egy coach, egy mentor, a HRBP), aki ebben a folyamatban nem a tudás átadója. Inkább keretet ad a beszélgetésnek, jó kérdésekkel segít mélyíteni a gondolkodást, és biztosítja, hogy a csoport valóban tanuljon egymástól.
A peer learning a közös tapasztalatot teszi fejlesztési erőforrássá. Sok szervezetben a szükséges tudás már jelen van – csak eddig nem volt olyan struktúra, amelyben ez a tudás egymással meg tudták volna osztani.
3. MI- val támogatott tanulás – a munkakörnyezetbe épített fejlesztés
A MI-vel támogatott tanulás nem a korábbi tananyagok digitalizációját jelenti, hanem azt, hogy a technológia képes bekapcsolódni a vezető mindennapi munkájába.
A mikrotanulási hurok – tanulás közvetlenül a munkában
A mikrotanulási hurok nem egyszerűen rövid, néhány perces tananyagokat jelent. Egy olyan folyamatos tanulási ciklus, amelyben a vezető egy aktuális munkahelyi helyzethez kap rövid tanulási impulzust, azt azonnal kipróbálja a gyakorlatban, majd visszajelzést kap, reflektál a történtekre, és a tanultakat a következő helyzetben újra alkalmazza.
A klasszikus képzési logika így néz ki: tanulás → alkalmazás. A mikrotanulási hurok ennél folyamatosabb: helyzet → rövid tanulási impulzus → kipróbálás → visszajelzés és reflexió → újabb próbálkozás.
A mikrotanulás akkor válik igazán hatékonnyá, ha pontosan ahhoz a feladathoz kapcsolódik, amin a vezető éppen dolgozik. Egy nehéz teljesítményértékelés előtt nem kétnapos tréningre van tehát szükség, hanem 5 percnyi célzott tudásanyagra, néhány jó kérdésre és egy rövid szimulációra.
Az L&D feladata így átalakul: tananyaggyártás helyett újrahasznosítható tanulási építőkészletet tervez (videók, esettanulmányok, MI-promptok, szimulációk).
Erre nyújt gyakorlati példát a KPMG brit szervezetének Spark nevű MI-asszisztense. A Microsoft Teamsbe integrált rendszer több mint 20 000 tanulási erőforrást kapcsol össze, és naptáreseményekhez, valamint munkafolyamatokhoz igazítva kínál azonnali támogatást. A rendszerbe több mint 700 vállalati szakkifejezést építettek be, így a tanulási támogatás ott jelenik meg, ahol a munkavégzés amúgy is zajlik.
A MI mint gondolkodó- és szimulációs partner
A MI egyik legérdekesebb szerepe a vezetőfejlesztésben az lehet, hogy nem kész válaszokat ad, hanem segít másképp gondolkodni és biztonságos környezetben gyakorolni. Ehhez azonban önmagában egy Copilot-licenc nem feltétlenül elég. Az L&D feladata lehet olyan használati keretek, jó promptok, gyakorlóhelyzetek és visszacsatolási pontok kialakítása, amelyekből a vezető valóban tanulni tud.
Gondolkodópartner: komplex döntési helyzetekben a MI nem feltétlenül megoldást kínál, hanem visszakérdez: „Milyen feltételezésre épül ez a döntés? Mi szólna az ellenkezője mellett? Milyen információ hiányzik még?” Ezzel segíti a vezetőt saját gondolkodási és döntési logikájának felülvizsgálatában.
Ezt egy L&D-csapat például úgy teheti használhatóvá, hogy kialakít néhány bevált, vezetői helyzetekre szabott promptot. A vezető egy fontos döntés előtt nem egyszerűen megkérdezi a MI-t, hogy „Mit tegyek?”, hanem arra kéri, hogy legyen kritikus gondolkodópartnere: kérdezzen vissza, keresse a feltételezéseket, mutassa meg az ellenérveket, és hívja fel a figyelmet a lehetséges vakfoltokra. Az L&D pedig ezeket a használati mintákat beépítheti vezetői programokba, vezetői közösségekbe vagy akár a napi munkát támogató digitális tanulási környezetbe.
Szimulációs partner: a vezetői készségek finomítása gyakorlást igényel. Az olyan platformok, mint a Mursion, MI-alapú szimulációkkal teszik lehetővé nehéz beszélgetések, konfliktusok vagy teljesítményértékelési helyzetek kockázatmentes gyakorlását és ismétlését.
Itt is az L&D teremti meg a hozzáadott értéket: kiválasztja azokat a vezetői helyzeteket, amelyekben valóban szükség van gyakorlásra, megtervezi a szituációkat és az értékelési szempontokat, majd a gyakorlást reflexióval kapcsolja össze. Így a vezető nem egyszerűen „beszélget egy MI-val”, hanem gyakorol → visszajelzést kap → újra próbálja → reflektál → fejlődik.
A lényeg tehát nem az, hogy minden vezető kapjon hozzáférést egy újabb MI-eszközhöz. Az L&D szerepe inkább az lehet, hogy megtanítsa a vezetőket jól használni ezeket az eszközöket, és olyan tanulási helyzeteket tervezzen köréjük, amelyekből valódi vezetői fejlődés születik.
Agentic AI: amikor az MI már nemcsak válaszol, hanem kezdeményez
A következő lépés az Agentic AI (önállóan cselekvő mesterséges intelligencia) lehet. Míg egy hagyományos MI-eszközt a vezető kérdez, és az MI válaszol, az agentic AI egy meghatározott cél elérése érdekében több lépést is képes önállóan megtervezni és végrehajtani.
A vezetőfejlesztésben ez azt jelentheti, hogy az MI nemcsak akkor segít, amikor a vezető megnyitja és kérdez tőle valamit. A rendszer – megfelelő adatokhoz és jogosultságokhoz férve – felismerhet egy fejlesztési helyzetet, és kezdeményezheti a támogatást. Például egy közelgő fontos vezetői beszélgetés előtt felajánlhat egy rövid felkészülést, gondolkodó kérdéseket vagy egy szimulációt, majd később visszatérhet arra, hogy mi történt és mit lehetett tanulni belőle.
A különbség tehát nem az, hogy mire képes az MI, hanem hogy ki indítja el a folyamatot. A gondolkodó- vagy szimulációs partnerként használt MI-re a vezető rákérdez és használja. Az agentic AI ennél proaktívabb: a rendszer a rendelkezésére álló információk alapján maga is kezdeményezhet lépéseket egy előre meghatározott cél érdekében.
Ez teszi lehetővé a valóban személyre szabott tanulást: nem minden vezető ugyanazt a képzést kapja, hanem az adott vezető aktuális helyzetéhez kapcsolódó támogatást, a megfelelő pillanatban.
Minél önállóbban működik azonban a rendszer, annál fontosabb az adatvédelem, az adatbiztonság, a világos jogosultságok és az emberi kontroll. Az agentic AI nem önállóan „fejleszti” a vezetőt, hanem egy olyan intelligens tanulási infrastruktúra része lehet, amely a megfelelő helyzetben képes kezdeményezni és összekapcsolni a megfelelő fejlesztési lehetőségeket.
4. Az emberi kapacitás fejlesztése a MI korában
Ebben az új érában egy sajátos paradoxon alakult ki: minél több kognitív feladatot vesz át a technológia, annál inkább felértékelődik a tiszta emberi ítélőképesség, a figyelem és a felelősségvállalás.
Miért a komplexitás lett az új szűk keresztmetszet? Korábban az nyert, akinek hozzáférése volt a jó információhoz. Ma a MI másodpercek alatt állít elő tízoldalas elemzéseket és üzleti forgatókönyveket. A vezető fő kihívása többé nem az adatgyűjtés, hanem az adatáradat megszűrése: felismerni, mi a zaj, és mi az igazán lényeges összefüggés.
A MI kiválóan válaszol a „Hogyan?” kérdésekre, de a saját gondolkodási folyamatainkra való rálátás – vagyis a metakogníció – továbbra is emberi feladat. Ez a képesség teszi lehetővé, hogy a vezető felülvizsgálja saját működését: Milyen előfeltételezés vagy félelem torzítja a döntésemet? Valós kockázatot mérlegelek, vagy csak a saját igazamat igazolom a MI-val? Metakogníció nélkül a legintelligensebb technológia is csak a hibás emberi logikát fogja felerősíteni.
A stresszkezelés vagy a tudatos jelenlét ebben a környezetben nem kényelmi extra, hanem állapotváltási eszköz. Mit értek ezen? Bármilyen jó egy vezető módszertani tudása, feszült vagy fenyegető helyzetben az agya átvált egy automatikus, védekező üzemmódba. Egy éles tárgyalás vagy krízis előtt a figyelem tudatos szabályozása fizikai és mentális szinten segít kikapcsolni ezt a „reakciókészséget”, hogy a vezető ne megszokásból vagy indulatból reagáljon, hanem képes legyen tiszta fejjel mérlegelni.
A MI kiterjeszti a gondolkodási teret, képes forgatókönyveket készíteni, de nem rendelkezik morális iránytűvel, kockázatvállalással és felelősségérzettel. A döntés következményeiért a felelősséget továbbra is az ember viseli.
Minél több kognitív munkát végez el a technológia, annál inkább a tiszta emberi tényezők – a figyelem, a kritikus gondolkodás és az érzelmi érettség – határozzák meg a vezetői minőséget.
Mit jelent mindez a szervezet számára?
A modern vezetőfejlesztés nem különálló esemény, hanem egy folyamatosan működő tanulási ökoszisztéma.
A Mckinsey 1800 nagyvállalatot vizsgáló kutatása kimutatta, hogy a humán tőke tudatos építésére és a munkatársak fejlődésére kiemelt hangsúlyt fektető vállalatok 1,5-szer nagyobb eséllyel maradtak a legjobban teljesítő szereplők között évről évre.
A fejlesztés sikeressége 2026-ban tehát nem a megtartott tréningek számában vagy a kitöltött e-learning modulokban mérhető, hanem a vezetői működés tényleges változásában:
• Gyorsabb és jobb döntések születnek?
• Hatékonyabb a delegálás és a változásvezetési képesség?
• Eredményesebb az ember–MI együttműködés?
A modern vezetőfejlesztés legfőbb teljesítménymutatója egyszerű: nem kivonja a vezetőt a munkából, hanem a mindennapi munkát alakítja a folyamatos fejlődés terepévé.
Források:
McKinsey – Reimagine learning and development for the AI age: jól alátámasztja az AI-korszakban változó L&D szerepét, az agentic AI megjelenését és azt, hogy a vezetőknek az ember–AI együttműködését is meg kell tanulniuk.
KPMG Spark: a KPMG UK hivatalos oldala szerint a Spark AI-alapú skills coach, több mint 20 000 tanulási forrást kapcsol össze, személyre szabott ajánlásokat ad, és valós idejű coachingot is támogat.
Mursion: a hivatalos oldaluk alapján AI-alapú szimulációkat kínálnak vezetői helyzetek gyakorlására, többek között nehéz beszélgetésekre, konfliktusokra, változásvezetésre és döntési helyzetekre. A rendszerben a gyakorlás, visszajelzés, reflexió és ismétlés is része a folyamatnak.
Köszönöm, hogy elolvasta írásomat. Ha tetszett, kövesse szakmai tevékenységemet, és ossza meg cikkeimet másokkal is, ha úgy érzi, hogy számukra is hasznos lehet.
