Telefon: +36 70 6363 538

 

Kék-óceán-váltásW. Chain Kim – Renée Mauborgne 2018-ban megjelent Kék óceán váltás c. könyve öt stratégiai modellen keresztül mutatja be, miként lehet átevezni a legádázabb versenyszíntérről, a vörös óceánról a békésebb, verseny nélküli, kékre.

A kék óceán váltás folyamata az alábbi három alkotóelemből áll:

1. A kék óceán szemléletmód elfogadása

A szerzők szerint új érték-költség határt kell nyitni. Azaz olyan eltérő értékeket kell kínálni a vevőknek, amelyek felett mások egyszerűen elsiklanak. Vagy: éppen azért vetnek el, mert megvalósításukat képtelenségnek vagy lényegtelennek tartják.

2. Piacteremtő eszközök és útmutatók gyakorlati alkalmazása

A modellek használata során olyan kérdésekre kaphatunk választ, mint például: Hogyan kérdőjelezzük meg a feltevéseinket a piacainkkal kapcsolatban? Hogyan térképezzük fel a potenciális vevőket? Hogyan jöjjünk ki olyan ajánlattal, amellyel egyszerre emelkedhetünk ki a versenytársaink közül és szoríthatjuk le a költségeinket. Hogyan fogjunk hozzá az új üzleti modellünk kidolgozásához?

3. Humánus megközelítésmód kialakítása

Ennek révén erősíthetjük munkatársaink magabiztosságát, hogy sajátjukénak érezzék a stratégiaalkotás folyamatát és hozzájárulhassanak eredményes végrehajtásához. Vonjuk be az érintetteket, azért, hogy szívvel-lélekkel csatlakozzanak és elkötelezzék magukat az új stratégia mellett.

A hagyományos üzleti stratégia gondolkodás…

abból indul ki, hogy az iparág és a piac határai adottak, amelyeken nem lehet változtatni és a stratégiát ezekre kell építeni.

Ha egy szervezet ebben a behatárolt környezetben akar sikert elérni, választania kell a differenciálás és költségcsökkentés között. Nagyobb értéket nyújt a vevőinek nagyobb költséggel, magasabb áron vagy kevesebb értéket alacsony költséggel és áron. Egyszerre mindkettőt azonban nem teheti meg.

A könyv írói arra keresik a választ, hogy vajon szükség van-e erre az érték-költség kompromisszumra.

Olyan stratégiát ajánlanak, amely egyszerre teszi lehetővé a differenciálást és költségcsökkentést, amivel ki lehet törni az érték-költség kompromisszum keretei közül.

Így új piaci tereket lehet létrehozni, amelyek meghaladják az adott iparág meglévő termelékenységi határát, és már a kék óceánt jelentik, ahol az iparági versengés lényegtelenné válik.

Kutatásaik szerint számos új piac hozható létre a meglévők felforgatása nélkül is. A felforgatás nélküli piacteremtés anélkül idéz elő növekedést és hoz létre új munkahelyeket, hogy kiszorítaná a meglévő cégeket vagy iparágakat.

A kék óceán váltás öt lépése

A kék óceán váltás eljárása öt szisztematikus lépésből áll. Eredményesen alkalmazható nagyvállalatok felső szintű vezetői között éppúgy, mint a frontvonalban dolgozó kiszolgáló személyzet, vagy kisebb vállalkozások tulajdonosai esetében is.

Az ajánlott eszközök vizuális jellegűek, ezért könnyen érthetőek és alkalmazhatóak.

Amennyiben szeretné a kék óceán váltás öt lépését cégükre vonatkozóan átgondolni, örömmel állok a rendelkezésükre. A Kék óceán váltás workshop keretében megismertetem önökkel a fenti modelleket és segítek újragondolni, megfogalmazni cégük stratégiai iránymutatásait.

A workshop beágyazható az Agilis felső vezetés – inspirációs workshop sorozatba, amely felkészíti önt és munkatársait az agilis szervezeti transzformációra.

A hatékony és magabiztos növekedés módjai

A Kék óceán stratégia c. könyvet először 2005-ben adták ki, azután 2015-ben átdolgozták és kibővítették. 44 nyelven jelent meg és öt világrészen vált bestsellerré. Dióhéjban arról szól, hogy a piac kétféle óceánból áll: vörösből és kékből.

A vörös óceánok azokat a létező iparágakat jelentik, amelyek uralmáért a legtöbb cég küzd. A kék óceán ellenben azokat foglalja magában, amelyeket a jövőben teremtünk meg és amelyekből egyre nagyobb nyereségre és gyorsabb növekedésre számíthatunk.

Első könyvük 30 iparágban, több mint 100 év alatt alkalmazott 150 üzleti stratégia vizsgálata alapján készült.

„Olyan vezetői kultúra kialakításához szeretnék hozzájárulni, ahol a vezetők tudatosak abban, amit teremtenek és támogatják munkatársaikat abban, hogy célt, értelmet és megelégedettséget találjanak a munkájukban. ”