Ha a kudarc szót halljuk, legtöbben összerezzenünk. A hiba, a tévedés, a bukás sokak szemében szégyen, inkompetencia, veszély. Legtöbb szervezetben és kultúrában a kudarcot kerülni kell – vagy legalábbis elrejteni.
Amy Edmondson, a Harvard Business School professzora, a pszichológiai biztonság világszerte ismert kutatója szerint azonban nem a kudarc a probléma – hanem az, ahogyan a kudarcainkkal bánunk.
A jóféle rossz című könyv azt ígéri: megmutatja, hogyan tanulhatunk meg jól hibázni.
Ebben az összefoglalóban azok számára szeretném érthetően bemutatni a könyv fő gondolatait, akik még nem olvasták, de érdeklődnek a kudarckezelés iránt – legyen szó vezetőkről, munkatársakról vagy magánemberekről.
A kudarc nem egyforma – három típus
A könyv egyik legerősebb üzenete az, hogy nem minden kudarc egyforma. Edmondson három kategóriára bontja a hibákat:
1. Elkerülhető kudarcok: Ezek azok a hibák, amelyeket alapszabályok, jó gyakorlatok követésével meg lehetne előzni.
Példák: figyelmetlenség miatti baleset, protokoll megszegése egy műtőben. Itt nincs értelme kozmetikázni a hibát – az a feladat, hogy tanuljunk belőle, és csökkentsük az előfordulását.
2. Komplexitásból eredő kudarcok: Olyan helyzetekben fordulnak elő, ahol sok tényező kapcsolódik össze kiszámíthatatlan módon.
Példa: egy új termék bevezetése új piacon, ahol előre nem látható kihívások jelentkeznek. Ez nem szégyellnivaló, hanem elkerülhetetlen – cél a tanulás és a gyors alkalmazkodás.
3. Intelligens kudarcok: Ezek a könyv valódi hősei. Tudatos kísérletezés eredményei, amelyeket jól átgondolt kérdések motiválnak, és amelyekből új tudás születik.
Példák: új gyógyszer kifejlesztése során egy sikertelen klinikai teszt, vagy innováció egy új technológiai területen. Ezeket nem hogy nem kell elkerülni – kifejezetten ösztönözni kell őket, ha fejlődni akarunk.
A tanulás záloga: a kudarcok felvállalása
A könyv egyik központi tézise, hogy a legtöbb szervezet megbünteti a kudarcot – ezzel viszont megbünteti a tanulást is.
• Ha az emberek félnek beismerni a hibáikat, akkor elrejtik őket.
• Ami rejtve marad, abból nem lehet tanulni.
• Így a szervezet újra és újra ugyanazokat a hibákat követi el.
A kultúra számít a legtöbbet. Ahol pszichológiai biztonság van – vagyis ahol lehet hibázni és beszélni róla ítélkezés nélkül – ott a kudarc értékes tanulási eszköz.
A pszichológiai biztonság szerepe
Edmondson 2018-as könyve (The Fearless Organization – magyar nyelven tudomásom szerint nem jelent meg) révén vált szélesebb körben ismertté a pszichológiai biztonság fogalma, amely azt az érzést jelenti, hogy büntetéstől való félelem nélkül lehet kérdezni, kételkedni vagy beismerni a hibákat.
A jóféle rossz ezt a fogalmat most kifejezetten a kudarc kezelésére alkalmazza:
• A vezetőknek feladata olyan környezetet teremteni, ahol a hibák felismerése és felvállalása normális, sőt elvárt.
• Nem elég azt mondani: „hibázz nyugodtan!” – ennél sokkal fontosabb, hogy legyen tér megérteni, milyen hiba történt, miért, és hogyan előzhető meg vagy hogyan lehet belőle tanulni.
A szerző hangsúlyozza: a cél nem a hibák ünneplése önmagukért, hanem az okos, gyors tanulás elősegítése.
Miért félünk ennyire a kudarctól?
A könyv részletesen tárgyalja a pszichológiai és társadalmi okokat:
• Szégyen: a kudarcot gyakran identitásproblémává tesszük – „hibáztam = rossz vagyok”.
• Büntető kultúrák: sok munkahelyen a hibázásért retorzió jár.
• Tökéletesség mítosza: a modern világ elvárja, hogy minden gördülékenyen, hibátlanul menjen.
• Státusz: ha beismerjük a tévedést, gyengének tűnhetünk mások szemében.
Ezek miatt sokan inkább elhallgatják a hibákat, vagy másokat hibáztatnak – ez viszont gátolja a kollektív fejlődést.
A tanuló szervezetek kulcsa: jól kezelik a hibázást
A könyv erőteljesen érvel amellett, hogy a hosszú távon sikeres szervezetek nem azok, amelyek hibamentesek – hanem azok, amelyek jól kezelik a hibákat.
A jó kudarckezelés jellemzői:
• Gyors felismerés
• Nyílt felvállalás
• Okok feltárása
• Tanulságok levonása
• Rendszerszintű változtatások bevezetése
Az „intelligens kudarc” pedig egyenesen kívánatos: olyan kísérlet eredménye, ami új ismeretet ad. A vezetőknek feladata tudatosan tervezni és támogatni az ilyen típusú próbálkozásokat.
Az „intelligens kudarc” receptje
A könyvből gyakorlati tanácsokat is kapunk, hogy milyen feltételek mellett lehet jó hibákat elkövetni:
• Világos cél vagy kutatási kérdés
• Olyan terület, ahol valóban ismerethiány van
• Gondosan tervezett kísérlet
• Kockázatok minimalizálása
• Az eredmények alapos elemzése és megosztása
A szerző arra bátorít, hogy kultúrát építsünk az okos kockázatvállalás köré.
Történetek és példák
A jóféle rossz egyik nagy erőssége, hogy számtalan valós példával illusztrálja az elméletet:
• Egészségügy: orvosok, akik elhallgatják a műtéti hibákat, újra és újra ugyanazokat követik el – míg a jól működő kórházakban auditok, beszélgetések, protokollok segítik a tanulást.
• Űripar: a NASA a Challenger-katasztrófa után tanulta meg rendszerszinten kezelni a kommunikációs és döntéshozatali hibákat.
• Vállalkozások: startupok, amelyek képesek gyorsan tesztelni és hibázni kicsiben, sikeresebbek, mint azok, amelyek mindenáron a tökéletesség látszatát keltik.
Ezek a történetek nemcsak illusztrálnak, hanem megmutatják, hogy a kudarc kezelése stratégiai kérdés.
A vezetők szerepe
Edmondson kifejezetten a vezetőkhöz is szól. Szerinte:
• A vezetői példa a legerősebb jelzés arról, hogy szabad-e hibázni.
• A vezetőknek példát kell mutatniuk a hibák beismerése és elemzése tekintetében.
• Fontos, hogy különbséget tegyenek a hibák típusai között – és ne büntessék az intelligens kudarcokat.
• Tudatosan kell fejleszteni a pszichológiai biztonságot a csapatokban.
A könyv gyakorlati eszközöket is kínál megbeszélések, utóelemzések és kísérlettervezés formájában.
Miért időszerű ez a könyv?
A jóféle rossz nemcsak a vezetők kézikönyve, hanem korunk egyik kulcskérdésére adott válasz: hogyan boldoguljunk egy komplex, bizonytalan, gyorsan változó világban?
• A modern gazdaságban az innováció alapja a kísérletezés.
• A komplex problémák megoldása tanulást és alkalmazkodást igényel.
• A gyors tanulás csak ott lehetséges, ahol a hibákból információ lesz, nem szégyen.
Edmondson könyve épp ezért nem a hibák ünnepléséről szól, hanem arról, hogy hogyan tegyük őket a fejlődés üzemanyagává.
Zárógondolat – A jó kudarc kultúrája
Amy Edmondson üzenete kristálytiszta és fontos:
„Nem az a cél, hogy soha ne hibázzunk. Hanem az, hogy a megfelelő fajta hibákat kövessük el, a megfelelő módon tanuljunk belőlük.”
A jóféle rosszra biztat bennünket – vezetőket és beosztottakat, szakembereket és hétköznapi embereket egyaránt –, hogy hozzunk létre olyan kultúrát, ahol lehet és érdemes hibázni.
Mert csak így fedezhetünk fel újat. Csak így alkalmazkodhatunk a változáshoz. És csak így válhatunk valóban jobbá – egyénként és közösségként egyaránt.
Kinek ajánlható ez a könyv?
• Vezetőknek, akik tanuló szervezetet akarnak építeni.
• Innovációval foglalkozóknak, akik kísérleteznek.
• HR-szakembereknek, akik kultúrát fejlesztenének.
• Tanároknak és trénereknek, akik a hibázás pedagógiáját keresik.
• Mindenkinek, aki szeretne kevesebbet félni a hibáktól, és többet tanulni belőlük.
Amy Edmondson könyve egyfajta felhívás: ne csak engedjük meg a kudarcot – hanem tanuljunk meg jól kudarcot vallani. Mert ez nem a gyengeség jele, hanem a bölcsességé és a fejlődésé.
Válasszon engem vezetőfejlesztési partnerének és segítek önnek olyan vezetői kompetenciákra szert tenni, amellyel magabiztosan állhat a szervezeti hatékonyságnövelés élére, bármilyen vezetői szerepkörben is van.
Köszönöm, hogy elolvasta írásomat. Ha tetszett, kövesse szakmai tevékenységemet, és ossza meg cikkeimet másokkal is, ha úgy érzi, hogy számukra is hasznos lehet.
