Telefon: +36 70 6363 538

KonszenzusA konfliktuskezelés magas szintű módja a konszenzus, amikor olyan megállapodás születik, amely minden érintett fél számára előnyös és elfogadható.

A konfliktus az élet elkerülhetetlen része, és természetes módon jelentkezik napi tevékenységeink során. Mindig lesznek véleménykülönbségek, egyet nem értések egyének és csoportok között. Nem tekinthető olyan dolognak, amely mindig negatív hozadékkal jár, tekintsük inkább olyan tanulási és növekedési lehetőségnek, mely pozitív eredményeket hoz. A pozitív eredmények viszont csak hatékony konfliktuskezeléssel érhetők el.

Az alábbiakban összegyűjtöttem azt a legfontosabb néhány tudnivalót, amivel konszenzusos megállapodásra juthat akár négyszemközti vagy csapattagok között létrejött konfliktusok kezelése esetén.

8 tipp konszenzus megteremtéséhez

  1. Érdemes arra törekedni, hogy személytelenné tegye a konfliktust, amin azt értem, hogy tekintse úgy, mint elképzelések, prioritások vagy megközelítések eltérő mivoltát, nem pedig személyiségek vagy egók összeütközését.
  2. A megbeszélés elején vagy a konfliktus kialakulásának kezdetén fejezze ki azon vágyát, hogy olyan megoldás szülessen, amely minden jelen lévő félnek elfogadható lesz.
  3. Amennyiben nézetkülönbségek merülnének fel, irányítsa a figyelmet azokra a területekre, amelyekben egyetértenek, mielőtt a vitás kérdésekre rátérnének.
  4. Gondolja végig alaposan, mit is akar mondani, és ügyeljen arra, hogy a saját nézőpontját érthetően és tapintatosan fejezze ki. Ezzel ugyanis sok fölösleges konfliktust tud elkerülni. Mellőzze az érzelemmel töltött szavakat, amelyeket a beszélgetőtársa sértőnek találhat – pl.: „Ez önző dolog” vagy „Nem figyelsz rám?”  Kerülje továbbá az olyan kifejezések használatát, mint például: „Ezzel kapcsolatosan tévedsz…” vagy „Amit mondasz, annak nincs értelme…”
  5. Amikor például párbeszédet folytat másokkal, igyekezzen odafigyelni a másikra, hogy megértse, miként vélekedik a szóban forgó dologról. Használjon verbális (pl. „értem”, „ühüm”) és nonverbális (pl. szemkontaktus, bólogatás, érdeklődő testhelyzet) jelzéseket figyelme kifejezésére.
  6. Igyekezzen megérteni az önnel ellentétes véleményen lévők fenntartásait és érdekeit. Mindezt oly módon, hogy kifejtendő kérdéseket tesz fel. Ha nem biztos abban, hogy jól érti, amit hall, saját szavaival fogalmazza újra az elhangzottakat. A konfliktus ugyanis gyakran félreértésből és nem véleménykülönbségből fakad.
  7. Ha úgy érzi, személyében éri támadás a konfliktus során, mondja el nyugodtan a másik félnek a megfigyeléseit. És, kérje meg őt, hogy ne térjen el a témától. Adhat visszajelzést is a másik kommunikációját kísérő érzelmi állapotról, amivel felhívhatja partnere figyelmét a témához való viszonyulására, és ezzel segítheti a további párbeszédet.
  8. Ha felbosszantja magát egy beszélgetés során, vegyen egy mély levegőt, lassítson. Igyekezzen tisztázni a másik személy vagy csoport minden tagja és a saját maga véleményét. Ha mérges vagy frusztrált, várjon az ellenvéleménye kifejtésével.

Vezetés és konfliktuskezelés

A vezetők idejük jó részét töltik konfliktusmegoldással. A jó vezetői készségekkel rendelkező vezető általában jó konfliktuskezelő is. Ha egy vezető felismeri, hogy mi az ő saját természetes vezetői viselkedése, azzal végső soron azt is meghatározza, hogy a konfliktuskezelés melyik módját használja természetéből fakadóan. Fontos viszont az adott helyzet figyelembevétele is, hogy ahhoz igazodva a vezető saját vezetői készségei alapján az éppen megfelelő konfliktuskezelési stratégiát tudja alkalmazni.

Olvassa el a Konfliktuskezelés c. cikkem, amelyből megismerheti az 5 leggyakoribb konfliktuskezelési módot.

Válasszon engem vezetői coachának, és segítek önnek abban, hogy eredményesen fejlessze vezetői kompetenciáit és másokat inspiráló vezetővé váljon.

Írjon a kranitz.eva@vezetofejlesztes.hu-ra, vagy hívjon a 70 6363 538-as telefonszámon.

Köszönöm, hogy elolvasta írásomat. Ha tetszett, kövesse szakmai tevékenységemet, és ossza meg cikkeimet másokkal is, ha úgy érzi, hogy számukra is hasznos lehet.

Írásaim saját szellemi termékeim, ezért kérem, ha felhasználja, azt a szerzői jog tiszteletben tartásával tegye. Az eredeti tartalommal, a szerző és a forrás megjelölésével idézze, ahogy én is teszem.

„Olyan vezetői kultúra kialakításához szeretnék hozzájárulni, ahol a vezetők tudatosak abban, amit teremtenek és támogatják munkatársaikat abban, hogy célt, értelmet és megelégedettséget találjanak a munkájukban. ”