Telefon: +36 70 6363 538

Elon MuskMegszállott zseni, magával ragadó jövőképpel és tömény ambícióval

Elon Musk dél-afrikai származású mérnök és feltaláló napjaink egyik géniusza és legsikeresebb üzletembere. Hét vállalatot alapított, ezek közül talán legismertebb a Tesla Motors és a SpaceX, melyeknek vezérigazgatói posztját tölti be. De az ő nevéhez kapcsolódik a népszerű Paypal, a Zip2, a mesterséges intelligenciát kutató OpenAI, és a Solarcity is.

Ha valaki, akkor ő bizonyára az az ember, akit az eljövendő száz évben az elkövetkező generációk emlegetni fognak. Forradalmi újításaival már életében beírta magát a technika történelmébe.

Milyen vezető Elon Musk, aki az elmúlt negyed évszázadban ily mértékben felforgatta a technológia világát?

Megszállott

Musk nem csupán lelkes, hanem egyenesen megszállott. A munkája a lételeme. Akár az oxigén. Hajthatatlan. Minden ébren töltött órájában formálja, finomítja és megvalósítja elképzeléseit. Szenvedélyesen merül bele a munka legapróbb részleteibe is.

Nagy erőfeszítéssel, keményen dolgozik. Elon Musk már egészen korán, tinédzser éveiben megtanult keményen dolgozni, és ezt azóta sem hagyta abba. Napjainkra elért sikerének kulcsa, hogy heti kb. 100 órát dolgozik. Ez az emberfeletti munkamennyiség hitelessé teszi őt az emberei számára, akik látva főnökük rendkívüli mértékű elhivatottságát, szintén hajlandóak túlórázni és erejükön felül teljesíteni.

Musk a maximumra törekszik. Nem köt kompromisszumot. Nem alkuszik meg, nem éri be középszerű megoldásokkal. Extrém magas elvárásokat támaszt önmaga és a cég emberei felé is, és hidegvérrel kirúgja azokat, akik nem képesek megugrani ezeket.

Sokszor illetik kritikával, mondván, észszerűtlenül cselekszik. Például gyakran előfordul, hogy egy mérnök 100 órányi munkát beletesz egy hét alatt valamilyen feladatba. Musk pedig utána úgy dönt, hogy még sincs szükség az adott projektre vagy megoldásra, és pillanatok alatt megsemmisíti azt.

Musk szenvedélyesen szereti a találmányait és a vállalkozásait, amiket létrehozott. Mindegyikbe beletette szívét-lelkét, és úgy tekint rájuk, mintha a gyermekei lennének. Nagyon személyes kapcsolat fűzi őt hozzájuk. Ez a szenvedély és szeretet pedig ragályos: bizalmat, tiszteletet, sőt odaadást, imádatot vált ki másokból.

Hosszú távú és másokat is magával ragadó jövőképpel rendelkezik

Musk számára nem létezik lehetetlen. Rendkívüli ambícióval és kitartással valósítja meg mindazokat a dolgokat, amiket mindenki más lehetetlennek tart. A megvalósítás pedig azzal kezdődik, hogy kitűz célként egy őrült, ámde grandiózus, nagy volumenű és inspiráló jövőképet.

Musk jövőképe, a sikerei mögött rejlő hajtóerő: az emberiség jobb jövője. Egy olyan világ, amely a fosszilis energiahordozók helyett környezetbarát energiaforrásokkal működik. Egy olyan világ, amely elektromos autókat használ, amely meghódítja az űrt és kolóniákat épít a Marson.

A jövőképe egyszerű, érthető és vonzó. Oly erőteljes és ellenállhatatlan, hogy rengeteg hasonló gondolkodású szakembert inspirál arra, hogy csatlakozzon a vállalkozásaihoz és energiáját ezen célok megvalósításába fektesse.

Ezenfelül Musk azáltal, hogy megosztja grandiózus jövőképét és céljait a munkavállalókkal, képes magához vonzani a világ legtehetségesebb, legjobb szakembereit. Még olyankor is, amikor más vállalatok jelentősen nagyobb fizetéseket vagy kedvezőbb feltételeket ígérnek nekik.

Az egyik tehetséges szakembere így nyilatkozott erről: „Amikor döntenem kellett, hogy Musknak akarok-e dolgozni vagy egy másik cégnél, ahol többet fizetnek, eldobtam minden logikát és óvatosságot, és a kreatív géniusz mellett döntöttem.”

Dolly Singh, a SpaceX korábbi HR-igazgatója szerint „Elon-t az teszi azzá, aki, hogy képes elérni azt, hogy az emberek higgyenek az ő jövőképében”.

Csapatban gondolkodik

Musk folyamatosan nyeri el követőinek bizalmát még a bizonytalan helyzetekben is azáltal, hogy kiszámítható, megbízható és átlátható. Ezért tartanak ki mellette a befektetői és támogatói még a gazdaságilag instabil időszakokban is.

Musk rendkívüli mértékben tudja inspirálni az embereit. Ily módon képes elfogadtatni velük, hogy rendkívül magas színvonalon hatalmasat mozdítsanak mára szinte elfeledett iparágak fejlődésén.

„A tehetség rendkívül fontos” – mondja. „A sportban az a csapat, amelyben a legnagyobb tehetségek játszanak, gyakran nyer, azonban az, hogy milyen módon játszanak együtt a játékosok, és milyen stratégiát követnek, megsokszorozza az eredményt.”

Kulcsfontosságú számára, hogy a legjobb embereket a számukra legmegfelelőbb munkakörökben alkalmazza. Majd ezt követően magas követelményeket támasszon feléjük és – amennyiben teljesítik ezeket – tisztességes javadalmazásban részesítse őket.

Ugyanakkor igen gyorsan kirúgja azokat, akik nem végzik munkájukat kellő szenvedéllyel és lelkesedéssel.

Rendíthetetlenül optimista

Musk ötleteit sokan kételyekkel fogadják. Őt azonban semmilyen módon nem befolyásolja mások szkepticizmusa, és nem törődik azzal, ha mások nem hisznek benne. Folyamatosan kiáll azért, amiben hisz. A kritikát, ellenvéleményeket azonnal lereagálja, és konkrét tényekkel érvelve támasztja alá meggyőződéseit.

Musk számára a kudarc a kreatív, alkotó folyamat természetes velejárója. Nagyra értékeli a visszajelzéseket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak, és arra használja őket, hogy finomítsa ötleteit, illetve azok kivitelezését. A visszajelzések abban is segítik, hogy reflektáljon magára és fejlessze saját képességeit. Folyamatosan arra törekszik, hogy egyre jobban teljesítsen, mert tudja, hogy csak így juthat el céljai megvalósításához.

Musk a kudarcok ellenére is mindig megtartja rendíthetetlen optimizmusát, és teljes bizonyossággal tudja, hogy sikert fog elérni. Ez a képessége teszi lehetővé azt, hogy fényesnek lássa a jövőt olyan üzleti területeken vagy iparágakban is, amelyek a szkeptikusok szerint halálra vannak ítélve.

Az állandó tanulásra, fejlődésre fókuszál egyéni és vállalati szinten egyaránt

Muskot a folyamatos kíváncsiság, tudásszomj és tanulási vágy jellemzi. Egész életében mindig falta a könyveket, a legmélyebb részletességgel el akart olvasni mindent az őt érdeklő témákról: többek között az elektromos autó kifejlesztéséről és az űrrakéták tudományáról.

Az összes vállalkozásának minden részletét alaposan kitanulta. Semmilyen munka nem elég alantas számára ahhoz, hogy jártasságot szerezzen benne. Hibáiból, kudarcaiból és sikereiből egyaránt gyorsan tanul. Minden új információra nyitott, és nem fél a változtatástól, amikor új információk segítségével ismeretlen szituációkhoz kell alkalmazkodnia.

Dolgozóit is arra biztatja, hogy merjenek elrugaszkodni a megszokottól, a hagyományos módszerektől, és legyenek kreatívak, innovatívak. „Igen, lehet, hogy hibázni fog az ember. Ha sosem hibázik, az azt jelenti, hogy nem eléggé újító.”

Nagyra értékeli önmagát

Musk a gyengeségei helyett az erősségeire fókuszál, és ezeket nem rejti véka alá. Nem szerénykedik képességeivel, tudásával, sőt, nyíltan vállalja azokat. Például gyakran beszél arról, hogy képes komplex témákat – mint például a rakétatudomány – pusztán könyvekből megtanulni.

Nyers stílusban kommunikál

Muskot agresszív, követelőző magatartás jellemzi. Makacs és rugalmatlan. Nyers, durva stílusban kommunikál és konfrontálódik. Egocentrikus, és ez a mindennapos kommunikációjában is jelen van. Hiányoznak az érzelmi intelligenciához szükséges bizonyos képességei. Nem képes az empátiára, és nem tudja felismerni mások érzéseit.

Számára egyébként sem fontos a dolgozók lelkivilága, vagy az, hogy az emberei hogyan érzik magukat a cégnél. A termelékenység és a hatékonyság élvez prioritást a humán tényezőkkel szemben.

Hogyan nyilatkoztak róla mások?

Egy korábbi Tesla-dolgozó ezt mondta: „A Teslánál dolgozni elképesztő volt!” Ugyanakkor azt is: „De soha többé nem dolgoznék ott.”

Több beosztottja állította, hogy „Musk autokratikus és nyers, sőt egyenesen sértő stílusban kommunikál”.

Egy korábbi SpaceX-dolgozó így nyilatkozott: „Folyamatosan a kiválóság jelenlétében voltunk. És ez számomra rémisztő volt.”

Jim Cantrell, a SpaceX egyik mérnöke így jellemezte Muskot: „Az a pasas tömény ambíció! 3-4 lépéssel előrébb jár mindannyiunknál. A legtöbbünk el sem tudja képzelni, hogy ezek a dolgok működni fognak. Ő meg el sem tudja képzelni azt, hogy ne működjenek. Pont.“

Megjegyzés: Elon Musk korunk egyik hősként ünnepelt csúcsvezetője. A külföldi sajtó zseninek írja le, amihez nem is férnek kétségeim. Kritikus gondolkodásra bíztatok azonban mindenkit vele kapcsolatban. Ne felejtsük el, egy megszállott géniusz alacsony érzelmi intelligenciával, ugyanakkor technológiai hatalommal mások, gyakorlatilag az egész világ felett (pl. 5G technológia, űrprogram) potenciális veszélyeket is rejtegethet.  

Források:
https://www.thegeniusworks.com/2016/08/elon-musks-leadership-style-vision-obsession-deep-persistent-enough-change-world/
https://sites.psu.edu/leadership/2015/03/26/elon-musk-transformational-leadership-in-action/
https://www.linkedin.com/pulse/elon-behind-iron-mans-mask-analysing-leadership-style-roman-gromov/
https://www.truscore.com/resources/leadership-style-of-elon-musk/
https://www.leadershipgeeks.com/elon-musk-leadership-style/

Cikkeimet vezetők számára készítem abból a célból, hogy tudatosabb vezetővé váljanak és segíteni tudják munkatársaikat abban, hogy célt, értelmet és megelégedettséget találjanak a munkájukban.

Amennyiben ön az oldalamról gyűjt anyagot a saját cikkéhez, szeretném felhívni a figyelmét a szellemi tulajdon tiszteletben tartására. Kérem, amennyiben a cikkeimből írja a sajátját, úgy a szerzői jog tiszteletben tartásával tegye, és tüntesse fel a forrást: vezetofejlesztes.hu

„Olyan vezetői kultúra kialakításához szeretnék hozzájárulni, ahol a vezetők tudatosak abban, amit teremtenek és támogatják munkatársaikat abban, hogy célt, értelmet és megelégedettséget találjanak a munkájukban. ”